Az offseason nehézségei

Az októberben véget ért bajnokságot követően felmerült a "hogyan tovább" kérdése. Mivel az első szezonunk volt, illetve a következő bajnokság kezdődátuma sem volt ismert, bizonytalan volt miképpen lenne szükséges a felkészülést folytatni, és a motivációt a cudar időben fenntartani. 

A bajnokságot októberben jókedvvel fejeztük be, amit egy csapatépítővel tisztességgel meg is ünnepeltük. Nem tudtuk azonban, hogyan kellene folytatni így, hogy az előző fél évnyi edzés katalizátorát jelentő cél -  tehát a lehető legjobb helyezés elérése a bajnokság küzdelmeiben - átmenetileg megszűnt, valamint nem tudtuk még azt sem, hogy 2025-ben mikor lesz tervben annak folytatása. 

A társaság nagy része abban megegyezett, hogy teljesen nem kellene leállni, mert többeknek ez a heti egy alkalom volt az egyetlen mozgása egy átlagos héten, illetve egyébként is megszerettük a heti labdázást és az ennek köszönhető rendszeres találkozást egymással. 

Az edzésterv

Tapasztalat és kvalifikált edző híján az első kérdés, amit tisztázni kellett, hogy milyen filizófia mentén szaladjunk neki a késő őszi - téli időszaknak. Bandi vállalta magára a szerepet, hogy a heti edzésterveket összeállítja, ami nagy segítséget jelentett abban, hogy ezzel kereteket szabott a hétről hétre elvégzett feladatoknak, és nem estünk így abba a hibába, hogy mindenki a másiktól várja az ötleteket. 

Arra tekintettel sem volt egyszerű feladat ez, hogy a hideg idő beköszöntével egyes tevékenységek lényegében ellehetetlenültek, mert bármilyen réteges öltözködés ellenére rendkívül gyorsan átfagyott mindenki a fagypont körüli hőmérsékletben, ha nem mozogtunk folyamatosan. Ez viszont kiütött olyan populáris labdás gyakorlatokat, mint például az egymás elleni játék, illetve az egyes play-k gyakorlása, hiszen ezeknél a teljes védelem és a támadók nagy része is folyamatosan 40-60 másodperceket töltött álló helyzetben. 

Bandi végül helyesen az erőnlétre, illetve a "vissza az alapokhoz" elvre fűzte fel az edzéseket. A szokásosnál is fontosabb volt a bemelegítések és az edzés végi lenyújtások komolyan vétele, mínuszban könnyen sérül az ember. Előkerült a Roli által korábban megvett és senki által nem kedvelt agility ladder, felelevenítettük a cone drillekkel kapcsolatos emlékeinket, illetve az útvonalfutásokra helyeztünk még nagyobb hangsúlyt, mivel azokat lehet pörgetni és sok futással is járnak. Az egyértelműen látszott, hogy az ilyen jellegű alapgyakorlatokat nem lehet eleget ismételni, a sportban ideális mozdulatsorok jellemzően teljesen különböznek az átlagember által megszokott mozgástól, így - amatőr sportolók lévén - óhatatlanul visszacsúszunk a természetesen jövő megoldásokhoz: kanyarodunk fordulás helyett, nem visszük le eléggé a testsúlyt, ha túl erősen érkezik a labda inkább leütjük a földre elkapás helyett. 

Összességében tehát nagyobb tapasztalattal, de lényegében újrakezdtük azt, amit májusban elkezdtünk. Ez azonban nem kifejezetten szórakoztató folyamat, még ha szükséges is, így először szembesültünk azzal, hogy az edzésre járás izgalma alább hagyott, és a korábbiakkal ellentétben több esetben keresni kellett az indíttatást a megjelenésre. 

A motiváció

Könnyű ugyanis a vérszagot érezni, amikor közeledik a következő fordulója a bajnokságnak, szép napos idő van az edzéseken, trükkös játékokat gyakorlunk általánosságban is élvezetes gyakorlatok közben. Nehezebb, amikor négykor már sötét van, a pálya amire járunk csak este nyolc és tíz között szabad, mínusz két fokot mutat a hőmérő, illetve alapozó feladatokat végzünk egész edzésen. 

Általánosságban is megállapítható, hogy a csapat minden tagjának aktívan kell dolgoznia azon, hogy az edzéseken részt tudjon venni, hiszen a hatos kezdés még belóg munkaidőbe, a fél kilenc-kilences hazaérés már a családi életbe, áldozatok meghozatala nélkül ez működni nem tud. Ennek okán amikor a körülmények romlanak, tetejébe a következő megmérettetés időpontja sem látszik, érthető módon nehezebb rávenni magunkat nem csak a pálya szélén történő átöltözésre, de már eleve az elindulásra is. Vélhetően az sem véletlen, hogy a nem baráti alapon szerveződő egyesületeknél ez az időszak a pihenés jegyében telik el, a csapatvezetőknek sem érdeke jelentős energiát áldozni a hobbiból lejáró fizetetlen játékosok csesztetésére, mert az otthon melege helyett nem a fagyos pályát választják időtöltésül. 

Erre is tekintettel dicséretes, hogy a teljes téli időszak alatt a csapat teljes létszámának több mint felével képviselte magát folyamatosan az edzéseken, valójában csak 2-3 játékos volt folyamatos hiányzónak tekinthető. Ennek kulcsa legfőképp a Bandi által összerakott pörgős edzések voltak, de valószínűleg az is segített, hogy a hidegre és a későbbi idősávra tekintettel úgy határoztunk, hogy csak kéthetente tartjuk meg azokat - így legalább a félretett tagdíj összegét is halmozni tudtuk a később aktuális költségekre tartalékolva. 

A pálya

Minél többet beszélgetünk az amerikai focis közösségben régebb óta jelen lévő emberekkel, annál inkább látszik, hogy a pályabérlés kérdése az permanens jelleggel fennálló probléma. A különböző támogatásokra és azok mértékére tekintettel a hagyományos foci olyan tőkeerős még alacsonyabb osztályokban is, hogy azokkal a javarészt a tagok zsebéből finanszírozott amerikai focihoz kötődő egyesületek versenyezni nem tudnak. Ez persze nem azt jelenti, hogy tőlünk magasabb bérleti díjat kérnének el, mint a focistáktól, inkább azt, hogy az ő igényeiket előtérbe helyezik a pályabeosztások elkészítése során az üzemeltetők. Ez természetesen érthető, ők hozzák a több hasznot, számunkra viszont egy plusz nehézséget jelent a különböző alkalmak megszervezése terén. 

Most télen azért tudtunk csak este nyolctól járni, mert a füves pályák ilyenkor nagyon felkeményednek, így a focicsapatok is az általunk használt műfüvön edzenek. Ez több szempontból is kihívást jelentett, sokak így munkából fél órára hazaérve kellett, hogy újra megiramodjanak, ami mindig nehézkés, a kisgyerekes apukáknak el kellett otthon adniuk, hogy így kimaradnak az esti rutinból, nem utolsósorban pedig több fokkal hidegebb volt ilyenkor, mintha a korábbi idősávban mentünk volna. 

Hozzá kell tenni azt is, hogy így is örülünk, hogy van helyünk, mert a jelenlegi pályánknak köszönhetően tudtuk a nyárvégi vándormadár üzemmódot és a korábbi kispályát elhagyni és egy kiváló minőségű nagypályán edzeni. Az sem elhanyagolható szempont, hogy a pálya üzemeltetője akár azt is mondhatná, hogy nem bajlódik velünk, akiktől ha minden szerdán megyünk is csak 80.000, - Ft.-t tud beszedni havonta, cserébe az év négy-öt hónapjában foglalkozni kell a velünk való puzzle-zéssel. 

Így tehát összességében nincs okunk a panaszra, az is érthető, miért mi vagyunk a prioritási sor végén. Az viszont tény, hogy a sportág fejlődésének is egy nagy kerékkötője lehet az elérhető pályák hiánya, mivel nem garantált, hogy mindenki találna akár csak olyan lehetőséget is, mint a miénk, hogy "békeidőben" nyugodtan tudunk járni 6-8 óra között heti egyszer, illetve a hétvégi edzőmeccsekre is jellemzően tudunk szabad pályát találni. 

Összegzés

Elsőáldozóként fordultunk az idei offseasonre, így vélhetően futottunk egy-két felesleges kört, de összességében pozitívan jöttünk ki a télből. A tapasztalat az, hogy ezekben a hónapokban érdemes az alapokat ismételni, hiszen ilyenkor bőven van rá idő, és mivel nem vagyunk professzionális sportolók, ezeknek mindig van haszna, ám az év későbbi szakaszában, a tétmeccsekre történő felkészülés során ezekről a feladatokról lekerül a fókusz. Akit ez nem motivál és ezért nem jár edzésre, csesztetni valójában nem érdemes, nyilván azzal a kitétellel, hogy ha az alapfeladatok ismerete és gyakorlata miatt rosszabb a teljesítménye, a pályát a meccseken kevesebbszer is fogja látni. 

Szubjektív oldalról megközelítve, abban kétségtelenül van viszont valamilyen gyermetegen hősies érzés, ahogy tetőtől talpig vastag ruházatban, szitáló havas esőben gyakoroljuk az emberező védekezést, miközben a mindenki által kilélegzett vízgőz látható pára formájában kicsapódik a reflektorok fényében. Akinek ebben még nem volt része, sokat hagy ki, valószínűleg - remélhetőleg - a többségünk csak ebben a formában tapasztalhatja meg a "csatába tartás" lelkületét.